Most látom, nem is írtam tegnap. Pedig elhatároztam, hogy minden nap mondok itt valamit. Igen, emlékszem már. Valamiért nem tudtam megnyitni az oldalt.
Egyébként sem volt valami eseménydús a hétvége. Aludtam. Ez viszont fontos közlendő. Mert amióta van ez a kialavatlansági fejfájásom, erre nagyon kell figyelnem.
Azon gondolkoztam már többször, hogy mitől van az, hogy az embernek egyszer van mondanivalója, máskor meg nincs. Vagyis hát beszélni azt folymatatosan tudnék. Nagyon ritkán fordult elő velem, hogy belémfagyott a szó. Viszont mior áll össze a kép értelmes mondanivalóvá? Ott van minden a fejemben. Nagy színes ködkéng gomolyog. Aztán ha írni akaork valamit, akkor mintha valami sínen mozgó széken ülnék, "belehúzom magam a ködbe", és ott van, amit mondani akarok. De ez már csak a második lépés. Az első az, hogy előjöjjön egy gonolat, amit meg akarok fogalmazni. Mert az a "belehúzom magam" mozdulat, az a fogalmazás. De hogy bukkan felszínre a mondanivaló? Az úgy nem elég ám, hogy kellene valamit írni ebben v. abban a témában. Valahogy tudnom kell, hogy mi is legyen az. S akkor jöhet, hogy belemegyek a képbe. De hogyan jöjjön fel a mondanivaló?
Amit most csinálok, ez is érdekes. Három perce még eszembe nem juott volna, hogy erről írjak. Most ez bukkant fel. Olyanok ezek a gondolatok, mint halak a tengerben. Nem halak, inkább delfinek. Felugranak, aztán vissza. Ha a felugrás pillnatában lefényképezem őket, akkor lehet nézegetni. A lefényképezés itt az, hogy leírom. A felugrás pillnatában. Persze van olyan is, hogy figylem, hogy felbukkanjon. Hogy direkt azt a delfint akarom lefényképezni. Akkor meg kell rá várni. Figyelni. Készenlétben állni. Talán még előcsalogatni is lehet, csak nem mindig sikerül. Csalogatás után nem lesz olyan jó a kép. Talán mert akkor a figylemem megoszlik a csalogatás és a fotózás között.
Igazából ezek a mondanivalók nem is a fejmben vannak, hanem előttem. Úgy öt-hat méterre tőlem, hogy jól lássam a színes ködöt. Akkor kell belemennem, ha meg akarom fogalmazni.
No, jó, de akkor most mit csinálok? Most meg azt engedem, hogy feljöjjön valami mélyről, és kifolyjon az ujjamon. Mintha az a nagy színes ködgomolyag valami földalatti csatornán össze lenne kötve a kezemmel. smint valami közlekedőedényben feljönnek a mondatok. A téma. Ugy az, amit éppen arra jár. De amikor én akarok gondolatot választani, akkor be kell érte menni a ködbe. Persze csak akkor tudok bemenni érte, ha konkrétan tudom, hogy melyiket is akarom megfogni.
