Kényelmi zóna

Az előző bejegyzés 2012!!!! áprilisában született. És most nem tudom, hogy honnan került elő/elém egyáltalán ez a blogom.

Dolgoznom kéne, és most húzom az időt. De azért érdekes. Ide úgy írogattam, hogy nem gondoltam végig, hogy mi jön ki a mondatból. Kedvenc szórakozásom, ha van rá időm, meglepődni a saját gondolataimon.

Már nagyon-nagyon régen volt 2012.  Az előbb még nem is tudtam, hogy melyik évben írtam az előző bejegyzéseket. És nem is tudtam, hogy hova is indultam. De már tudom. Az volt az epekőműtétem. Aztán jött a sérv. Csak hogy az egészségi állapotomnál maradjak.

Megszűnt azóta a bolgol.hu, az "öreg blogom". Vagyis az is átköltözött erre a blogmotorra. Jól mondom ezt? Blogmotorra? Van ennek így éreleme? Tehát a bolg.hu-ra. De nem csinálom rendesen. Ma még nem is fényképeztem. Pedig utólag mindig felteszem a napi képet.

Most persze nagyon nincs kedvem azt csinálni, amit kéne, de mégis hozzáfogok.

No, majd lehet, hogy néha írok ide. :)

Azt találtam ma mondani M-nak, hogy úgy érzem, mintha sárkányok küzdenének körülöttem. De lehet hogy egy sárkány és a karakán. És talpon fogok maradni. Pedig néha a küzdelmük szel úgy megdob, mint egy száguldó kisautót a szomszéd sávban haladó kamion szele. Baromság. Csináljuk a dolgunkat. hiszünk Istenben, szárazon tartjuk a puskaport.

Most egy ideig ez az utolsó ilyen reggel, amikor minden a bevett gyakorlat szerint megy. Mert holnap reggel sokkal korábban kell menni és kávét sem ihatok. No, meg mást sem.

Szombat van, de dolgozunk. hitelben lelazsáltuk már ezt a napot. Ilyen ez. Előre elfogyasztjuk, mint a hitelt. aztán utólag van a szívás. De lehet, hogy mégis így a jobb. Majd gondolkozom rajta.

A tegnapi újholdas víznapom teljesen nyomtalanul múlt el itt. Hogy ma lesz-e érkezésem értelmes dolgot írni ide, azt még nem tudom.

No, nézzük, mi van a kútban. Megint túl mélyen van a víz. Nem akarok semmit mondani. Van ilyen is.

Igazán hidegen kellene, hogy hagyjon, hogy ilyen ocsmány szándékkel irkálnak hülyeségeket. De aztán, hogy ezt még be is linkelik terjesztés céljából olyanok, akik magukat gondolkodó lénynek tartják, az már átlépi az ingerküszöbömet. Aztán az már csak a ráadás, hogy ha még az ilyen emberrel közös őseink is vannak. Az már fáj. Tudom én, hogy minden viselkedésnek súlyos okai vannak. És hogy végeredményében valami jó szándék vezérli a bután viselkedőt is, vagyis mindig találunk a viselkedésünkre valami pozitív szándékú magyarázatot. Ha tanulatlan, műveletlen ember elégszik meg felszínes magyarázatokkal, az még hagyján. De ha úgy egyébkén szellemi kapacitását fontosnak tartó egyén tesz így, az nagyon durva.

Az egyetem nem mentség a hülyeség alól, ez egyértelmű. Sajnálom, nagyon sajnálom. Magát a szegény embert elsősorban, de másodsorban azt is, hogy milyen károkat okoznak az ilyen eltévedt gondolkodók a környezetüknek is. Ami nem épít, az rombol. ami nem az áramlatban van, és nem is tart feléje, az soha nem hoz megnyugvást.

Már zsenge gyermekkorom óta "demokráciában" éltem. Minden "demokratikus" volt, népi demokratikus. Mi lenne, ha egyszer - csak a kísérlet kedvéért - nem demokratikus lenne valami, hanem felelősségteljes, az emberi méltóságot, a teremtett világ rendjét és a következményeket számba vevő. No, mi lenne akkor? Ez a "demokrácia" dolog nekem már az idegeimre megy. Mintha a között lehetne választani, hogy vagy embertelen diktátorok uralkodnak rajtunk vagy ez a híg fos. Persze most kicsillagozhattam volna a szó, de minek. És igenis fogok csúnya szavakat használni, ha csúnya dolgokról beszélek. Mert a szar díszdobozban is csak szar marad, meg akkor is, ha feces-nek nevezem. Mert addig nagyon szép ez a demokrácia dolgok, amíg arról szól, hogy szépen, igazságosan a REND, a TEREMTETT VILÁG rendje szerint élünk. Amíg figyelembe vesszük a természet törvényeit, melyek a világ működéséről szólnak, legyen az kémiai, fizikai, biológia vagy pszichés működés, de természetesen az össze több emberi agyalámnytól függetlenül is létező működési rend.

Mekkora szemfényvesztés már az, hogy csak aközött választhatsz, amit magukat mit tudom én minek definiáló megmondóemberek az egyedül üdvözítő megoldásnak hörögnek (melyből azért több nem tudható meg, csak annyi, hogy jó csak az lehet, amit ők jónak hirdetnek) valamit a szintén hasonlóan zavaros más kárára élni akarók ordítozása között. Mintha nem lenne jó megoldás. Hát, ha az ember maga akar isten lenni, akkor tényleg elég ciki, gáz és hasonló a helyzet. De mi lenne akkor, ha minden az lehetne, ami. Mondjuk Isten isten, az ember ember. Ha az olyan minta... szójás pulykakarajsonka helyett lehetne valódi szója,valódi  pulykahús és valódi sonka .

És lehetne, de az ordítóegerek csapata, a saját dugájukba dőlt szerencsétlenek nagy intenzitással cipelik a hátukon ezt a romhalmazt. Egérkéim! Mi lenne, ha letennétek. Mi lenne, ha az egerek lennének az egerek, a hangyák a hangyák, és az emberek végre emberként viselkednének. Ennek az is tartozéka, hogy gondolkodunk. Megvizsgáljuk a következményeket. Az, hogy a rendelkezésünkre állókból felelősen építjük a saját életünket. Hogy fizikai és szellemi energiáinkkal hozzájárulunk a saját és közös jóllétünkhöz, mondjuk ahelyett, hogy a képernyők előtt csorgatnánk a nyálunkat a sörünket, majd a vigarát bevéve (mert enélkül ugye már nem megy) még egyebünket is.

az előbb olvastam valami vadat, de most nem találom, hogy pontosan idecitálhatnám. valami olyasmiről szólt, hogy, a mostani kormányon lévők kontroll nélkül akarják gyakorolni a hatalmukat, ezért idegesíti őket, hogy mit mondanak Brüsszelben. Komolyan ennyire hülyék az emberek? Vagy ennyire fogalmatlan, gondolkodásképtelenek szófossák tele az internetet (egyébként igen). Ennyi idő alatt nem sikerült azt felfedezni, hogy ezek mögött a csatározások mögött áll egy nép. Mégpedig mi magunk. Nem sikerült még odáig eljutni, hogy nem lehet egyszerre teljesíteni a külső és a belső elvárásokat. Megszorítani és ugyanakkor jobban is élni? Vannak elképzelések, melyek teljesen ködös mivoltuk ellenére már gyakorlatilag az Isten helyét követelik maguknak a világban. Végső célként jelennek meg minden ok és célláncolat végső láncszemeként. Aztán megkérdezik-e ezt a sok okost, hogy ha valóban célba érne azon az úton, melyen most mindenek felett, előtt stb. haladni akar, akkor valójában ott szeretne lenni?

Tudja ez a sok ordító egér, hogy hova visz az az út, amelyen most mindenekelőtt járni szeretnének. Hova visz az az út, melyről, ha valaki csak lepislant, máris velőtrázóan sikoltanak? Mi lenne, ha végre tiszta vizet öntenénk a pohárba, és egyszerű emberi nyelven megfogalmaznánk, hogy mi is a küzdelmeink célja, és ha ez megvan, akkor jöhet az a lépés, hogy megnézzük, ahhoz a célhoz az az út visz-e, esetleg, van-e olyan, amin gyorsabban odajutunk. De amíg ezt elmulasztjuk, csak egy bégetőkórus gyenge tagjai vagyunk.

Harminc - harmincöt évvel ezelőtt az ún. kishatár útlevéllel sokat jártam az akkori Jugoszláviába a rokonokhoz. A röszkei határátkelőn mentem mindig, mert azon a környéken az volt "a" határátkelő. Aztán tegnap, amikor a gyerek a délvidéki kiránduláson voltak, gondolkodás nélkül mindig  a röszkei határátkelőt vettem számításba, akkor, amikor azt fontolgattam, hogy mennyi idő múlva érnek Pécsre, ha átlépték a határt. Nos, ehhez képest jóval előbb jött a telefon, hogy Mohácsnál vannak, indulhatunk értük. Teljesen értetlenül álltam a dolog előtt, hogy érhettek ennyi idő alatt Mohácsra, mikor is rájöttem, hogy Röszkén túl is van élet... akarom mondani határátkelő, s nyilván nem ott jöttek. Most belegondolva miért is jöttek volna ott, innen. Most érzem, hogy még az is félrevitte a gondolkodásomat, hogy azok a határátkelések Szegedről indultak nem Pécsről. Hatalmas tanulság ez az egész. Vannak bejáratott megoldásaink, röszkei határátkeléseink, s eszünkbe sem jut, hogy ez másként is lehet. Nos, ezt neveztem el tegnap éjjel Röszke-szindrómának.

Reggel óta aktívkodok. Most már szeretnék lefeküdni. De még legalább három óra. De inkább négy. Ahh! nagyon soká lesz.

Alig látszott a fűben. Egy kicsit azt is gondolhattam, hogy fél tőlem. Á valójában inkább csak nem akarta, hogy zavarjam. Szépen sütött a nap. Igazi tavaszi idő volt. Ha nem figyeltem volna a földet, nem vettem volna észre. Aztán elbújt a titokzatos lyukak egyikében.

Itthon vannak a gyerekek! :)

Néha tényleg tele van a mindenem mindennel. Hazugság lenne mást állítani. Viszont nagyon jól tudom, hogy sokkal hasznosabb, ha arra nézek, amerre menni akarok. rengeteg olyan dolog van a világban, ami bosszanthatja az embert. Aztán csak megy rá az erő, az idő. soha nem tudjuk elhordani a mocskot, nem lehet elérni, hogy egy kisöpört udvarban napozzunk. Meg egyébként sem lehet vákuum. Örök érvényű tanítóm az az álmom, ahogy a kinyíló sárga kis virágok feleszik a tél végi nyálkás mocskot az óralui kertben. Február végi idő volt. Most már március közepe van. A kis sárga virágaim már nagyon aktívan növekednek. Vagy tényleg, nem tettem tuúl koraira? Mert ha most kinézek, még nincsenek is sárga virágok. Még csak a talaj védelmében készülődnek, hogy felragyogjanak. talán túl türelmetlen voltam eddig, Április lesz abból a felragyogásból. Tegnap annyi jó volt E és B-vel beszélni. semmihez nem hasonlítható érzés, hogy ők vannak.

Tele van a fuszeklim a keresztényellenességgel. Buzi lehetek, keresztény nem? Ez nem egy olyan kisebbség, amelynek jár a védelem? persze, most jöhet itt egy álszent szemforgató, hogy mit buizok itt, ha kereszténynek vallom magam. Hát éppen ezért, hogy ezt a megjegyzést meg lehessen tenni. Azért, hogy ki lehessen oktatni, Mert ez egyeseknek lelki szükséglete. Hogy ne érezze szarul magát a társaságomban. Azért, hogy kielégülhessen azzal, hogy belerúghat egy emberbe, aki azt mondja magáról, hogy keresztény, aztán mégis ilyen szavakat használ. Így aztán faszán lehet különb. Hát szép ez tőlem -  nem?

most ráteszem a kezem a billentyűkre, és várom, hogy mi lesz belőle. Így szeretek írni. ez nekem is meglepetés. már ha sikerül, már ha engedem. most elég üresnek tűnik a kút. Vagyis mélyen van a víz, mint aszály idején. Mert ez egy nagyon mély kút ám. Csak van, amikor annyi a víz benne, hogy szinte kiloccsan a káváján, máskor (most ilyen máskor van) annyira melyen csillog, hogy talán a vödör lánca nem is olyan hosszú. hogy bármit fel lehetne hozni.

Depi, depi depresszió, de inkább valami ólmos fáradtság. No, majd holnap meregetünk.

Délután olvastam egy írást, amit ezt a közmondást idézi. Ez megnyugtatott. hogy általam okosnak gondolt ember is így látja a dolgokat. Már elegem van már a sok üres és értelmetlen ordítozásból. Valahogy nem tudom megemészteni, hogy milyen sok ember képtelen a józan gondolkodásra. Egyszerűen nem értem. Pedig elég sokat tudok az emberi viselkedésről. Sokat is éltem már, de a butaság valahogy nem megy le a torkomon. Bár nem szimplán a butaságról beszélek, mert ugyebár az IQ nem "demokratikus" módon van szétosztva. Aztán nem is mindenkinek kenyere a gondolkodás. De akinek meg éppen kenyere???? Mit tudok azzal kezdeni, aki magát értelmiséginek tartja, és mégsem képes látni a második lépésnél tovább. Aki csak azt képes mondani, hogy mi ne legyen, de az már nyomokban sincs benne, hogy mi legyen. Üres. és jó hagosan kong.

Lehet bárhonnan közelíteni úgyis az a lényeg, hogy arra törekszünk, hogy benne legyünk az áramlatban. Az áramlatban jó lenni, abban biztonság van, szeretetet és éppen annyi adrenalin, amennyi jól esik. ami nem mindig, az mit gondolunk arról, hogyan is lehet odajutni. Meg, hogy hogyan viszonyulunk a többiekhez ennek fényében. Tehát a kapcsolataink. Hogy mit is gondolunk arról, hogy azok a többiek segítenek-e abban, hogy mi odajussunk, vagy éppen gátolnak, Jó-e nekünk, hogy mások is eljutnak abba az állapotba, hogy talán az a hiedelmünk, hogy az olyan valami, ami elfogy, és vagy nekem van, vagy neki. Így inkább ki akarom túrni onnan a másikat. De ha meg azt hiszem, hogy mások juttathatnak oda, akkor meg igyekszem a szimpátiájukat kivívni, hogy jöjjenek, aztán juttassanak már. Például az elismerő szavaikkal vagy azzal, hogy uralkodójuknak fogadnak el.

Akkor az út a fontos. Mert a cél adott. A célon talán nincs is vita. Bár ez csak a tudattalan szintjén van így. Mert azért ez a cél nem nagyon engedi kibeszélni magát.

A Mennyek országa. A Mennyország. Ott csesszük el, hogy úgy gondoljuk, ez egy hely. Pedig ez egy állapot.

Adott az óceán vízmennyisége (meg még annál is sokkal több - a végtelen), aztán nekem meg van egy hordónyi értelmem. No, és csodálkozom, hogy a hordómba nem fér el az óceán. Akkor az látszik kézenfekvőnek, hogy az óceán nincs is, csak az én kis szerény hordóm, és akkor az a végtelen, az a minden?

Kár, sőt káros lenne tagadni a létét. Sokkal hasznosabb kiismerni a természetét. Egy kicsit a fagyhoz hasonlít. Minél inkább engedünk neki, annál erősebb lesz. Végül, ha megállunk, odafagy a szánkó talpa, és akkor már nagyon kockázatos a dolog, mert lehet, hogy már nem is sikerül megmozdulni ezután, de hogy nagyon nagy erőbedobás kell, az biztos. A túlpörgés is veszélyes, mert kimerüléssel járhat. Aztán meg abból nehéz felállni. A mértékletesség, az egyensúly megtartása segít. Ehhez meg bölcsesség kell. Nem lehet minden percben bölcsnek lenni, ezért kellenek a napi keretet adó rutinok, a szokások és a szertartások. Most, hogy ilyen gondolomszerinti világban élünk, ezért olyan nehéz. Minden kornak megvan a maga nehézsége. Amikor nincs valami, akkor azt hiányoljuk, amikor több van, mint elég, akkor meg a mértékletességet. Könnyű úgy mértékletesnek lenni, ha le van láncolva a hűtő, vagy éppen a hét szűk esztendő van rajtunk.

1. Okosság. (Sapientia)
2. Igazságosság. (Justitia)
3. Lelki erősség. (Fortitudo)
4. Mértékletesség. (Temperancia)

Valahol azzal van a baj, hogy félreértettük az üdvözülés lehetőséget. Valami olyan téveszme kering, hogy azért kell megélni az ajánlásokat, hogy érdemeket szerezzünk, és kiérdemeljük az üdvösséget. Ez baromság! Az üdvösség eleve adott számunkra, ha betartjuk a szabályokat. Aztán nem azért, mert különben büntetést kapunk, hanem azért, mert így működik a világ. Nem büntetésből lesz palacsinta valakiből, ha kilép a tizedikről, hanem a fizika törvényei miatt. Nem büntetésből lesz szerencsétlen valakiből, ha nem az ajánlások szerint él, hanem a világ - benne pl. a psziché - törvényszerűségei miatt. Nem lehet a világot működtető törvényeket mind a hétmilliárd ember kényére-kedvére átírni. Ez egy ilyen rendszer, melyben ennyi minden van, fizika, kémia, biológia, pszichológia meg mindenféle lógia szavaival leírható dolgok. Rendszert alkotnak. És ha a rendszer elemei nem a rendszer rendje szerint működnek, akkor ott gebasz keletkezik. Aztán ha az elem viszonylag kicsi a rendszerhez képest, akkor az elem megszívta.

Persze a végtelen és hatalmas Isten személy szerint csodát is tehet értünk, ha nagy marhák voltunk újratervezheti a rendszert, de direkt erre játszani, no, ezt hiíják istenkísértésnek.

Most akkor célkitűzés vagy ráhagyatkozás? Az egyik a taktika, a másik a stratégia. A rendelkezésemre álló eszközöknek is szerepe van a mindennapokban. De mindig egyeztetni kell a tervrajzzal.

ezeket most kimondom bátortalanul. Mert mindig ott vannak a tudatom sarkában azok az okostojások, aki jobban tudják, akik megszólnak, kinevetnek, kigúnyolnak, ha ilyeneket mondok. Amikor ember létükre akkora erőt és biztonságot mutatnak, hogy elbizonytalanodok a magam bizonyosságával. Aztán persze sorra omlanak össze, ott nyöszörögnek, hogy mondjam meg én, hogyan tovább. Nyújtom a kezem nyitom a lelkem, és ha már legalább térdig felhúzza magát az erőmből, akkor máris újra oktat, már megint mondja a tutit. Én meg mint egy engedelmes kislány, szégyenlősen lehajtom a fejem, hogyan is lehettem annyira beképzelt, hogy én vigasztaljam őket. hiszen én csak egy ilyen-olyan vagyok....

„Ezt mondja az Úr: Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik, és szíve elfordul az Úrtól” – „Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van reménye.” (Jer 17,5/7)

„Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.” (Zsolt 118,8)

Éjjel szólt a rádió, és hajnalban egy olyan műsorra lettem figyelmes, amely a sérült emberekről, az ő emberszámba vételükről szól, meg kutatásokról ezzel kapcsolatban és olyan szervezetekről, melyek az ő jogaikért emelnek szót. ez mind szép és jó, csak annyi még a képhez tartozik, hogy kétezer éve van zsinórmértékünk erre a dologra is. A kereszténységnek kétezer éve jó válasza van az alapkérdésekre. De nem baj. Akkor más utakon is eljutunk ugyanarra a megoldásra, mint a flow-val. Bár lehet, hogy könnyebb elméleteket gyártani, mint a hétköznapokban megélni ezeknek a legyártott elméleteknek a tanulságát. Érdekes lenne, ha a természettudományok is így működnének. Mindig mindent újra feltalálnának.

Szeretném elmondani lépten-nyomon, hogy hiszek abban, hogy a világnak értelmes rendje van, mert van Gondviselő  Teremtője is. Ebből az alapállásból van magyarázatuk a dolgoknak. Alapállás nélkül lehet próbálkozni, vitatkozgatni meg hasonlók, de hogy felelős döntéseket hogyan lehetne hozni enélkül, azt én nem tudom.

„Kevesen tudják, mit hozhatna ki belőlük Isten, ha egészen az Ő gondviselésére bíznák magukat”

Loyolai Szent Ignác

Omnia ad maiorem Dei gloriam - Mindent Isten nagyobb dicsőségére.

Hajlamosak vagyunk arra koncentrálni, amit nem szeretnénk. Dédelgetjük magunkban a rosszemlékű dolgokat azzal az ürüggyel, hogy majd így könnyebben elkerüljük a rosszat, ha újból hasonló helyzetbe kerülünk. No, ez a veszélyes rizsa. Csak úgy  tudunk jó felé menni, ha jó felé nézünk. Már gyerekkorunkban kiderült, hogy az árokban landolunk a biciklivel, ha nem arra nézünk, amerre menni szeretnénk. Ez viszonylag egyszerű. Viszont nagy a kísértés.

Ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnék másképp kell csinálni.

El lehet azon vitatkozgatni, hogy kinek van igaza, lehet ilyeneket mondani, hogy szó áll szó ellen, hogy szerinted meg szerintem. Micsoda hazugság az, hogy nincs objektív mérce! Vitatkozzunk azon, hogy szabad-e kilépni a tizedikről. Véleményem szerint lezuhanunk. De ha azt mondod, hogy neked legalább annyira jogod megformálni egy olyan véleményt, hogy bizony szépen át tudunk sétálni a tízes magasságában az úttest fölött a levegőben, akkor te az ugyanolyan súllyal képviseled? Lehet hivatkozni az emberi jogokra, hogy neked jogod van ehhez. Persze ki is tiltaná meg? Ez mind szép és jó, Csak ha aztán összetörted magad, akkor az én pénzemen kell hogy meggyógyítsanak. De ez csak a jobbik eset. Nagyobb valószínűséggel a temetési költségedet állom. És koporsót veszek abból a pénzből, amiben - ha nem vagy hülye - együtt mehetnék el egy wellness-hétvégre. Igazán kösz, hogy ennyire öntudatos vagy a jogaidat illetően.

Itt elég könnyű változtatni. Csak átírom a tartalmat, aztán címet, és már kész is. Ennyire egyszerű... Itt

Nem akartam új bejegyzést kezdeni, úgysem terhelt túl semmit a felső néhány szó.

Szerintem a legnagyobb találmány változás-változtatás témában az NLP. Komolyan. A legnagyszerűbb dolog, amit valaha szervezett keretek között tanultam. A változás művészete. Aztán azt is meg lehet belőle tudni, hogy miért is olyan nehéz dolog változni, meg azt is, hogy mi is az oka annak, hogy olyan mély lövészárkok szabdalják keresztül-kasul ezt az országot. De ha most annyit mondok, hogy az értékeink és a hiedelmeink mozgatják a cselekedeteinket, nem igen mondtam többet két hangsornál. Sőt inkább a negatív tartományba vittem az információ mennyiségét - már ha ilyen van -, mert az hogy értékek és hiedelmek értelmezhető a köznapi értelemben is, és úgy inkább összezavar, mint eligazít. A dolog itt is azzal kezdődik, hogy tisztázzuk a hangsorok jelentését. Így kapjuk meg a sajátos szavainkat.

Most beleírtam a címbe, hogy változás művészi eleganciával. De ezt majd ki is fejtem - egyszer.

Most gyorsan leírom, hogy a legnagyobb bajnak azt érzem, hogy számtalan olyan ember véleménye kap nagy nyilvánosságot, fontosságot, hangsúlyt, akinél talán még maga sem tudja, hogy milyen szemlélet alapján fogalmazta meg a véleményét. Mindig valami ellen fogalmaznak. No, az a legkönnyebb. Bármit ki lehet cikizni, bármibe bele lehet kötni, hiszen ehhez nem ok kell, hanem szándék. Ez ki is szolgál jó néhány emberi szükségletet, az viszont megfontolandó, hogy hova vezet. Mi lesz a következménye.