Lehet bárhonnan közelíteni úgyis az a lényeg, hogy arra törekszünk, hogy benne legyünk az áramlatban. Az áramlatban jó lenni, abban biztonság van, szeretetet és éppen annyi adrenalin, amennyi jól esik. ami nem mindig, az mit gondolunk arról, hogyan is lehet odajutni. Meg, hogy hogyan viszonyulunk a többiekhez ennek fényében. Tehát a kapcsolataink. Hogy mit is gondolunk arról, hogy azok a többiek segítenek-e abban, hogy mi odajussunk, vagy éppen gátolnak, Jó-e nekünk, hogy mások is eljutnak abba az állapotba, hogy talán az a hiedelmünk, hogy az olyan valami, ami elfogy, és vagy nekem van, vagy neki. Így inkább ki akarom túrni onnan a másikat. De ha meg azt hiszem, hogy mások juttathatnak oda, akkor meg igyekszem a szimpátiájukat kivívni, hogy jöjjenek, aztán juttassanak már. Például az elismerő szavaikkal vagy azzal, hogy uralkodójuknak fogadnak el.
Akkor az út a fontos. Mert a cél adott. A célon talán nincs is vita. Bár ez csak a tudattalan szintjén van így. Mert azért ez a cél nem nagyon engedi kibeszélni magát.
A Mennyek országa. A Mennyország. Ott csesszük el, hogy úgy gondoljuk, ez egy hely. Pedig ez egy állapot.
Adott az óceán vízmennyisége (meg még annál is sokkal több - a végtelen), aztán nekem meg van egy hordónyi értelmem. No, és csodálkozom, hogy a hordómba nem fér el az óceán. Akkor az látszik kézenfekvőnek, hogy az óceán nincs is, csak az én kis szerény hordóm, és akkor az a végtelen, az a minden?
