A lehúzó, a semmittevésre húzó erő néha erősebb, mint kéne. Nem is arról van szó, hogy állandóan tenni valamit, hanem inkább arról, hogy tudatában lenni. Talán a lehúzó erő nem is a semmittevésre húz, hanem arra, hogy ne legyél jelen az életedben. Mert, ha jelen vagy, akkor tudatosan döntesz. És nem csak hagyod, hogy sodródj. De még az is rendben van, mert sodródni is kell. De akkor érdemes tudni, hogy ez most a sodródás. Valahogy nem tudom megfogalmazni. Azt akarom mondani, hogy élni az életet, az a fontos. Az nem jó, amikor csak a szélén állunk, és hagyjuk, hogy elmenjen. Mert az a perc már nem lesz többet. Annak már nem tudunk örülni.
Azért vagyunk a világon, hogy örömünket leljük benne.
Láttam csütörtök este egy részletet egy filmből Egy drogos fiúról és az anyjáról szólt. Borzalmas volt. Mármint az érzés. Nem tudtam ne J-re gondolni. Meg arra, hogy mindezek ellenére milyen nézetei vannak. Annyira álságos a világ. Vagy tényleg nem látunk az orrunknál tovább?
