Nagyon furcsa volt. Tegnap F-cel NLP-zünk. Evésre, ételre, tálsúlyra metaforáztunk. Nagyon megdöbbentő eredmény született, amikor az ételmetaforámat kerestük. Egy tányérom, ami normális méretű volt ugyan, de sokkal magasabban, mint egy tányérnak helye lenne az arcomhoz képest, s erre még rá is hajolok, mintegy gömb ívét alkotva meg a tányérral. s mi volt a tányéron? Két aprópikkelyű ezüst tengerihal-derék, mellette olvasztott sajt. Pfúúú! Hát ez aztán a legkevésbé sem vonzó számomra. Mondhatni sokkal inkább undorító. Pedig a tálalás ízléses, de hát hal, ráadásul tengeri. Ez aztán mit sem javít a sajt, sőt, két agresszív étel. (Pedig a sajtot nagyon szeretem.) Oda is adtam volna J-nek. Ő mennyire szereti a halat! Aztán jött az a kép, ahol rendben van az étel. Kerti asztala diófa alatt. Raja gyümölcsök, főként szőlő. Úgy négy méterre állok az asztaltól. Mindent béke és nyugalom tölt el. Olyan helyzet, melyre vágyom. A fészer sarkánál (ott ahol nem vigyáztam eléggé tavaly a kis szőlőre) most paradicsombokrot láttam, s érzetem a paradicsomnövény levelének finom illatát. A lakomás képem meg az utolsó vacsora terme. úgy ahogy a festményt látom, de ha hangot adtam hozzá, megelevenedett. De nem gondoltam végig. Valami nem engedte. Talán valami, amit nem akartam F-nek megmutatni.
