HTML

Kényelmi zóna

Csak úgy, ami gondolkodás nélkül eszembe jut. Mert kíváncsi vagyok, hogy mit írnak le az ujjaim, maguktól. Csak nehogy nagyon meglepődjek.

Friss topikok

  • : Találtam egy honlapot, amelyre belépve, belépési csomagtól függően minden beszervezett tagod után ... (2012.03.29. 19:21) Van elég kövér ember...
  • empszi: Most csak azért írok megjegyzést a saját írásomhoz, hogy itt oldalt ne azt a régi kommentet lássam... (2012.02.26. 07:13) 1. A gondolkodás nem káros az egészségre
  • Nebameg: "Nem egy profi sportoló napi 8-12 alkalommal is étkezik pont azért, hogy minél szálkásabb legyen. ... (2009.04.22. 08:15) Hányszor egy nap?

Linkblog

03.
március

Azúr

empszi  |  Szólj hozzá!

260px-Alcedo_azurea_-_Julatten_1330757201.jpg_260x173

Amit az előbb írtam ezzel a címmel csak kódokkal jelent meg. Legyen úgy!

Szólj hozzá!

Visszajött az ölembe a macska. Neki az ösztönei írják elő a viselkedését. Nekünk szabad választásunk van. A választás szabadságához megkaptuk a döntés felelősségét. A kettő együtt jár. Emberek vagyunk. Látunk, láthatunk több lépést előre. Megkereshetjük az okokat és a következményeket egyaránt. képesek vagyunk mozogni az időben előre és hátra, még ha csak képzeletben is. Ismerhetünk életvezetési mintákat, tanulhatunk a más kárából és hasznából egyaránt. Tűzhetünk ki célokat, társteremtők lehetünk. Egyre jobban érzem, hogy ez micsoda nagy adomány. De a kísértés arra húz, hogy csak az eredményt akarjam, az utat ne,

Most itt a nagy lehetőség. Most megint elkezdődött ez a nagy és kemény kurzus. Most okosan kell élni a lehetőségekkel. Most olyan tapasztalatok jönnek, melyekért nem megy el az ember. de ha már itt vannak, hozzuk ki belőlük a legtöbbet!

Szólj hozzá!

Nem igazán tudom, hogy hol van a megmondóember-képző. De elég alacsony lehet a ponthatár, mert már egyre többen vannak. Csak úgy bújnak ki a földből, mint eső után a giliszták. Az egyik alapvetésük nyilván a „ha Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá” gondolat. Bár inkább ennek nyilván valami mutánsféléje, mert az ilyen megmondóemberek sokkal evilágibbnak tűnnek, semhogy Istent tekintsék megmondási alapnak. Mert a kettő talán ki is zárja egymást. Meg hát ugyebár Isten akaratáról és szándékáról meg az általa kapott és kapható dolgokról vannak teljesen egyértelműen megjelölhető hivatkozási helyek. Ám ezek a könyvek mostanában nem a trendi irodalom részei. Én inkább úgy érzékelem, hogy a megmodnóemberek csak úgy saját kútfőből mondják meg. Aztán hogy annak a kútnak a vize mennyire iható vagy mennyire mérgező, az már képezi vizsgálat tárgyát általában.

Szólj hozzá!

Ahogy itt ülök, felugrott a macska az ölembe. A lábát olyan kedvesen tette rám, mintha át akarna ölelni. Most itt fészkelődik, a karomra hajtja a fejét. Jó, tudom, van, aki utálja a macskát. Engem mindig lenyűgöznek a teremtmények. A legnagyszerűbb teremtmény az ember. Ő is képes létrehozni dolgokat. Bár a legtökéletesebb emberi produktum is messze elmarad a teremtmények csodája mögött. De nem baj. A lényeg, hogy örömet okoz, hogy vannak.

Reggel, ahogy a rádiót hallgattam a munkán kezdtem gondolkodni. Azon, hogy mekkora csapda, az a törekvés, hogy éljünk egyre kényelmesebben. Hogy legyen egyre könnyebb. Persze, itt megint múlnak dolgok a szavakon. De akárhogy is, az élet célja nem a kényelem, hanem a boldogság. És a boldogsághoz nem a kényelemen át vezet az út.

Igaz, a boldogság esetében is a szó értelmezésével érdemes kezdeni. Mert enélkül megint csak a sötétben vagdalkozunk. Maradjunk a flow-nál. Csikszentmihályi nem vádolható azzal, hogy a keresztény  tanokból indulna ki. Nem is törekszik rá, hogy közelítsen hozzájuk, de a mondandója végére közelebb van hozzájuk, mint hinnénk. Hogy is ne. Ugyanarról a világról beszélünk. Nem lehet végtelen számú következtetésre jutni.

A munkáról jutott eszembe mindez. Az én fiatal koromban elterjedt poén volt a szó szláv jelentésével előjönni. Munka=kín. No, ez is megérne egy gondolatsort. A szavak ereje. Meg életalakító mivoltuk. Mekkora csapda, milyen örvény rejlik az ilyen poénokban.

Szólj hozzá!

én20120218_1330288406.jpg_696x940

Szólj hozzá!

Ez például az egyik haszna annak, hogy katolikus vagyok, hogy egy-egy esetben meg tudom mondani, hogy mihez képest. Mert ha  hol ehhez, hol ahhoz képest, akkor az úgy eléggé szédítő lenne. Persze, ezt akkor is meg tudnám mondani, ha buddhista lennek vagy mohamedán vagy akármi más. Ezt akkor nem tudnám megmondani, ha olyan a "magam módján" lennék. Mert milyen az a "magam módján"? Hogyan jut idő egy emberöltő alatt arra, hogy valaki a "maga módján" végiggondolja a legfontosabb kérdéseket, aztán még közben pelenkát is mosson, meg kifesse a szempilláját vagy akár a spájzot. Aztán, ha a magam módján gondolom el a dolgokat, akkor mi adja meg a hitelét,a próbáját mindannak, amit kigondolok? Emellett mi biztosít arról, hogy nem választom adott esetben a könnyebbik ellenállás irányát, ami kényelmes ugyan, de már a harmadik lépésben óriási szívás. Hogyan látom be a nagyobb összefüggéseket, a következményeket, csak úgy a "magam módján"?

Soha nem akartam nyájember lenni. Birka. De más, ha birka valaki, és megint más, ha vannak tájékozódási pontjai. A tigris sem ötletszerűen közlekedik a vadászterületén, pedig ő aztán tényleg nem él nyájban. Ez a világ, amelyben élünk egy rendszer szerint működik. Nem igazodik ki-ki ötleteihez, igényeihez. Lehet élni az egyetemes törvények ellenében, legalább annyira, amennyire egy csónak mehet a tengeren az örvények és áramlatok ellenére. Tud menni a csónak a tenger, jól tud menni, már, ha tiszteli a tengert a maga törvényeivel.

Mindig voltak próbálkozások az Áramlat ellenében. Mennyire akarták, hogy visszafelé folyjanak a szibériai folyók, vagy hogy gyapotnagyhatalom legyünk. Mindig vannak aktuális törekvések.

Szólj hozzá!

Bármiről beszélünk - ha fontos, hogy megértsük egymást- , mindig először kénytelenek vagyunk arra kísérletet tenni, hogy meghatározzuk az alapvető szavak jelentését. Talán ez az egyik tragédia az életünkben, hogy bábeli nyelvzavarban élünk. A megértést akadályozóan gondolunk mást olyan elvont fogalmakról, melyeknek  - úgy gondolom - korábban legalább a használhatóság mértékében létezett azonos tartalmuk. Talán ez az egyik leglátványosabb jele a szétesésnek. Az, hogy nem értjük egymást.

A gyerekeken is tapasztalom az iskolában, hogy olyan szavakat kell elmagyarázni, megtanítani, tisztázni, olyan fogalmakat kialakítani,melyek azelőtt adottak voltak egy felső tagozatos gyerek szókészletében.

Igen, talán ez az egyik forrása a bajoknak: a bábeli nyelvzavar. Nem értjük egymást. Eddig nem gondoltam erre így.

Mert nagyon erős lett mindennel kapcsolatban az "én olvasatomban" hozzáállás. Meg a tények és a vélemények keverése. Amikor ténykelt a vélemény kategóriájába sorolunk. Amikor egy gyerek mondhatja azt történelemórán, hogy szerinte nem akkor volt a második világháború. Az ő véleménye eltér a tananyag által közöltektől. Hogy mi alapján van neki erről különvéleménye? Hát mi más, mint a szabad véleménynyilvánítás alapján. Szóval itt tartunk. A jó rossz, a rossz jó, ami kit van, bent is van, aki fiú lány is lehet, a kutya meg macska is. Szabad véleménynyilvánítás van. De ez már nem egészen Bábel kérdése. Ez inkább a bábel következménye.

Miről milyen képünk van? No, ez a nem mindegy. Aztán ezekre a képekre mondunk szavakat. Egyszer egy a világnézetemet kifogásoló ismerősömnek mondtam, hogy ha olyannak képzelném Istent, mint te, én sem hinnék benne.

Szólj hozzá!

Egy rádióműsor alcíme ez. Igaza van. sőt, gondolkodni kifejezetten egészséges dolog. Olyan, mint a mozgás. Néha az is nehéz. Ki kell lépni a kényelmi zónából.

Ki kell lépem a kényelmi zónából - előbb-utóbb. Itt az ideje leírni néhány alapvetést, csak a miheztartás végett. Olyan időket élünk, hogy szépen lassan elválik a szar a májtól.

Elég nehéz mozogni a súlytalanság állapotában - gondolom. Kellenek a támasztékok, a kiindulási pontok. Ezek a gondolkodáshoz is kellenek. Különben csak szellentgetjük magunkból a lila ködöket.

Semmiképpen nem érdemes azzal foglalkozni, hogy mit nem akarok. Ebből túl sok van. Éppen úgy, mint abból, hogy mit nem tartok jónak. És ezek szerteágazó, így sehova el nem juttató utak.

Abból érdemes kiindulni, ami visz valahova. Nehéz ez, nehéz. Túl erős az öncenzúrás szocializációm.

Meg a róka is azt mondja, hogy a beszéd csak félreértések forrása. Igaz, azt is mondja, hogy minden nap közelebb ülhetsz egy kicsit.

De mit lehet akkor tenni, ha remény sincs a megszelídítésre? Sokkal inkább az elvadításra. Mindent mindenhogyan lehet magyarázni - ahogy számtalan ábra is mutatja mostanság. Ami fenn, az lenn, ami kinn, az benn, ami jó az rossz, ami rossz a jó. És így tovább. Hát persze, a zavarosban csakis így lehet halászni. Nem kívánatos dolog, ha lehet tudni, hogy merre hány méter.

B. azt mondta, hogy annak is van értelme, ha az ember blogot ír. Még akkor is, ha tízen olvassák. Akkor igen, de ha már ketten félremagyarázzák, akkor már nehezebb. De lehet, hogy ez félelem. Sose mondtam, hogy nem félek. Sőt a félelemre legalább annyira szocializálódtam, mint az öncenzúrára. Talán éppen az előbbi szocializált az utóbbira. De nem számít a félelem. Mert félni igazán csak a félelemtől lehet. És nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki  a félelme ellenére is megcsinálja, amit jónak lát.

Én jóhiszemű vagyok. Azt hiszem, hogy az embereket alapvetően jószándék vezérli. Csak egy kicsit félnek gondolkodni. Elmarad a következmények vizsgálata. Vagy talán nem látják már a második lépést sem, nemhogy a harmadikat. Nehéz ezt elhinnem. Soha nem tartottam okosnak magam. Talán annyival könnyebb nekem, hogy Maca kemény talajt rakott a talpam alá, amiről könnyen el tudok rugaszkodni, ha rászánom magam a gondolkodásra.

Igen, legelőször Maca kemény talajáról kellene írnom, mert csak úgy érthető bármi, amit mondok.

De talán erről a legnehezebb. Mert nagyon nem trendi. Magyar vagyok és keresztény, ráadásul katolikus. No, ez már több a soknál. De most mit csináljak?  Ezt örököltem Macától. Hát akkor azért én már csak maradok ennél.

Akinek ez kevés, az válasszon magának többet. Kíváncsi lennék, mi a felhozatal. Szóval nekem sokkal könnyebb. Mert elég könnyen válaszolok arra a kérdésre adott esetben, hogy mihez képest.

Mára ennyi volt.

Az alapelveket tartottam. Az első betű leütésénél még nem tudtam, mi lesz az adott mondat. Ez az igazán élvezetes dolog. Nézni, hogyan születnek a mondatok az ujjam alatt. De ez az én blogom, azt írok benne, amit én akarok. Bár láttam én már karón varjút, sőt falon pókot is. :)

1 komment

Egyre többször találkozom ezzel a dologgal. Például itt lehet róla olvasni. http://culinartist.blog.hu/

És nem is azért fogtam hozzá az íráshoz, hogy ezt a konyhatechnológiát ismertessem. Csupán az jutott eszembe, hogy az általam is alkalmazott hússüétsi módszer is azok közé az ősi eljárások közé tartozhat az olvasottak alapján, melyek ihletői voltak ennek a technológiának. Hiszen a Sült hús a la Mama titka a megfelelő hőfok és a megfelelő sütési idő eltalálása. Itt azonban mindenfele készülék és hőmérő helyett a megfelelő időben és mennyiségben adagolt víz a titok nyitja, mely a tűz éppen eltalált erősségével együtt biztosítja a kellő hőfokot. És ha a hőfokot és a sütési időt is eltaláltuk, akkor kapjuk végeredményül azt az ételt, amire vágyunk. (És azért nem lesz éppen olyan, soha, mint a Mamáé volt, mert azt a pontosságot csak ő tudta.)

Update: Ehhez vannak kiegészítő ötleteim. Talán hamarosan meg is írom, de most már késő van.

Viszont itt vagyok minden nap: http://pszichowellness-konyha.blogspot.com/

Szólj hozzá!

 

Az egész úgy kezdődött, hogy Lukács Liza megvádolt azzal, hogy amit a főzős blogomon írok, azt az ő könyvéből plagizálom:

Három fő kifogása volt ellenem

1. pszichés éhség

2. evés közben egyél

3. motiváció

Itt olvashatók a részletek:

http://pszichowellness-konyha.blogspot.com/2011/01/kedves-olvasok.html

És itt pedig az, ami még adalék ehhez az egészhez:

Nem akartam már ezzel a témával foglalkozni, de mindig újra és újra előjön bennem, és nem akarok abba a hibába esni, hogy a történtek miatt olyan öncenzúrát léptetek életbe, ami teljesen megbénítaná a gondolataim szokásos áramlását.

Ez onnan jutott eszembe, hogy amikor tegnap leírtam a süti receptjét, elővettem Anya régi szakácskönyvét, hogy megnézzem a cukormázban a víz-cukor arányt, mert mindig csak úgy gondolom szerint csinálom a sütit, és ezt nem tegnap csináltam, szóval komolyan megfordult a fejemben, hogy le kéne hivatkoznom azt a szakácskönyvet, hiszen ott van benne a cukormáz készítése. Igaz, hogy én azt anyámtól láttam, de lehet, hogy ő meg abból a könyvből tanulta, bár lehet, hogy nem, mert ilyen sütit a Mama is sütött…

No, ekkor mondtam, hogy állj! Elég, ne tovább! Ha belemegyek ebbe a dologba, gúzsba kötöm magam, arról nem is beszélve, hogy nézne már ki, hogy irodalmi hivatkozásokat keresünk olyan ételekhez, amit már a nagyanyánk is készített, nehogy valaki beleakadjon, hogy azt ő írta előbb. Hiszen hogyan tudnám, milyen receptek vannak fenn a neten. Persze az a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha találok valakinél valamit, mint pl. a sárgaborsó- fasírtot Ottisnál, azt belinkelem. Miért is ne, hiszen azon az éppen említetten kívül még mennyi finomság van a bloggertársaimnál, ami örömet szerezhet másoknak.

Szóval, hogy végre tényleg meg tudjak nyugodni, és azért is, hogy ha legközelebb ilyen támadás ér, akkor ne kelljen többet tennem, mint ennek az írásnak a linkjét betenni, leírom – sajnos hosszú lesz –, ami ezzel kapcsolatban eszembe jut.

De mivel ez a blog az én blogom, azt írok bele, amit akarok, akárhány oldalt is írhatok. Az olvasóknak meg jogukban áll még csak ide sem kattintani, nemhogy egy másodperc után elhagyni az oldalt. Mert ez egy ilyen műfaj.

És ha már a műfajoknál tartunk, akkor kezdjük ezzel. Talán nem olyan sok embernek mondok azzal újat, de ezek szerint még van, aki ezt nem tudja, hogy az egyes szövegek különböző műfajban íródnak. Vannak tudományos műfajok és vannak ismeretterjesztő szövegek, van publicisztika, természetesen szépirodalom is (bocsánat, hogy csak most írom le, s nem ezzel kezdtem), csak hogy néhány fontosat és összefoglaló jellegűt említsek.

A blogbejegyzés is egy műfaj, sőt, már ez is összefoglaló műfaji kategória, hiszen számtalan blog-műfaj is létezik már. Csak hogy kettőt említsek, van az énblog, ez, amit most írok, és a van a gasztroblog, mely megnevezéssel illethető jórészt a főzős blogom. De természetesen ezek nem választhatók el ilyen élesen egymástól, hiszen a főzős blog is lehet személyes, és az énblogban is lehetnek receptek. Éppen az a nagyszerű az internetes műfajokban, hogy szabadok, szabadon alakulnak. Nem műfaj szerint írunk, hanem írunk, aztán elnevezik valamilyen műfajnak. Az ember szabadon, megkötöttségek nélkül írhat. Persze, itt is érvényesek a szerzői jogok. Tudom. És én is lopásnak gondolom a szellemi javak eltulajdonítását. Viszont azt azért már érdemes végiggondolni, hogy mi számít szellemi terméknek. Erről nagyon szépen ír Duende kommentjében a főzős blogomon.

De természetesen a világ megismerhető dolgait egy-egy ember rakhatja össze olyan egyedien, hogy az a megismerés új kapuit nyithatja meg a világra rácsodálkozni akarók előtt. És ezeknél az új kapuknál minden kapunyitónak van joga belépőt szedni. No, ezek a szerzői jogok. De azért álljon már meg a fáklyás menet! Milyen dolog már az, hogy valaki igen gyakran használt szavakat, szókapcsolatokat akar saját szellemi termékként feltüntetni? Olyanokat, melyeket emberemlékezet óta tudunk, melyek iskolában tanulhatók stb. És milyen már az, hogy ezt egy egyetemen oktató ember csinálja? Nehogymár ilyen szinten legyen a magyar felsőoktatás! Bár, tudnék mesélni… Tudom én, hogy milyen publikációs kényszer nehezedik a felsőoktatás dolgozóira, hiszen a férjem 1984 óta tanít a Pécsi Tudományegyetemen. És ezt még véletlenül sem hivalkodásból mondom, és nem is érvként, csupán mint információt írom ide annak bizonyításra, hogy értem én valamennyire (amennyire a rendelkezésemre álló információkból érteni lehet) Lukács Liza helyzetét. És én fel is ajánlottam neki, hogy dolgozzunk együtt, én a személyes tapasztalataimat, a kigondolt gondolataimat a rendelkezésére bocsátom, szűrje át a tudomány szűrőjén. S amit ebből írhatott volna, az természetesen az ő nevével jelenhetett volna meg, mert én nem a felsőoktatásban dolgozom, tőlem senki nem vár el publikációkat. De ő akkor már a Béres Alexandra csapatának volt a pszichológusa, és én elfogadtam, hogy ez így lehet összeférhetetlen. Bár nem tudom, hogy egy ilyen munkakapcsolat milyen, amikor valaki leszerződik egy ilyen vállalkozásba szakértőnek, akkor mennyire teheti azt, amit akar, pl. dolgozhat-e mással is. De most már mindegy is.

Visszatérve a műfajokra egy gondolat erejéig. Ezt sem akartam leírni eddig, de ez is a kikívánkozók között van, és hangsúlyozom, hogy az egyéni ízlésemet és véleményemet tükrözi mindaz, amit itt leírok. Szóval, Lukács Liza könyvében többek között azért nem tudtam túljutni a huszonvalahányadik oldalon, mert az én ízlésem szerint (!!!!!) olyan gyöngén van megírva, hogy egyszerűen nem volt erőm tovább olvasni, hiszen tanárként annyi gyönge szöveg olvasására vagyok kényszerítve, hogy a szabadidőmben csak jól megírt írásokat szeretnék olvasni. Hangsúlyozom, most nem tartalmi kérdésekről beszélek, mert egy ember se mondjon véleményt egy könyv tartalmáról húsz oldal után. Én csupán a stílusáról beszélek. Az zavart benne, hogy két műfaj között billegett ügyetlenül. Azt látom a szövegen, hogy egy olyan ember írta, aki sokkal jobban hozzá van szokva a tudományos stílusú szövegek írásához, mint egyébhez (ennyi után magamban azt a következtetést vontam le, hogy nem tud írni se publicisztikai, se szépirodalmi szöveget, de ez nem is baj, egészen addig, amíg nem is tesz rá kísérletet). Én tudományos szöveget nem tudok írni, az biztos. De nem is kísérlem meg. Hogy egyéb stílusban tudok-e írni, nem tudom, de nem is akarok rákényszeríteni senkit, hogy olvassa a szövegeimet.

De volt más oka is annak, hogy kicsit fura érzésekkel lapozgattam a könyvet. Igen, nekem is feltűnt, hogy használja a pszichológiai (így!) éhség fogalmát. Én a pszichés éhség (így!) fogalmát a szárhegyi táborra készülve fogalmaztam meg. Akkor csináltam azt az önmegfigyelést, amelynek nyomán a két érzést a szubmodalitások különbségével írtam le. (Hogy mik ezek a szubmodalitások, erről majd később írok.) Nos, rögtön szemet szúrt nekem ez a pszichológiai éhség. Tudom, hogy ezer helyen beszéltem, írtam erről, de akkor sem gondoltam, hogy csak én figyelhettem meg ezt, igaz, eddig máshol nem találtam erre vonatkozó írást. De egyetlen pillanatig sem állítom, hogy Lukács Liza ezt a gondolatot tőlem vette. Mint ahogy leírtam egy kommentben: ha a gyerekek az iskolában a macskáról írnak dolgozatot, és két gyerek azt írja, hogy a macska szőrös, néha dorombol és egeret fog, az még nem jelenti azt, hogy a gyerekek egymás dolgozatát másolták, lehet, hogy megfigyelték a macskát. Arról nem is beszélve, hogy éppen azért szólítottam meg őt először, mert a honlapján olyan szemlélettel írt a túlsúlyról, amit én is vallok. Ezért tettem be a honlapja címét a könyvem Ajánlott olvasmányai közé, annak ellenére, hogy igazság szerint a könyvre nem sok hatást gyakorolt, mert akkor, amikor a honlapra ráakadtam, már az én szövegem kész volt. Csak örültem neki, hogy van kutató, aki így gondolkozik, és mégis csak jobb – gondoltam –, ha a tudomány embereire is hivatkozom, mintha úgy néz ki, hogy ezt csak én figyeltem meg mindenféle kodifikált tudományos módszer birtoklására és a kutatásra feljogosító pecsétes papír nélkül. Mert azért már valahol a tudatom mélyén ott lapult, hogy baj lehet abból, ha valaki úgy gondolkodik a világ dolgairól, hogy nincs arról papírja, hogy megteheti. Értsd ez alatt phd és egyetemi v. kutatóintézeti állás.

Mert diplomám azért van, meg iskolába is jártam eleget. De ezt sem kérkedésül hozom fel, mert soli Deo gloria – ebben az ügyben is – szerintem. Meg a tudományos eredményekben is. De ez az én véleményem, senkit nem kényszerítek rá, hogy az övé is ez legyen.

No, és csak azért írtam latinul ezt a három szót, hogy azt is mutassam, mennyire művelt vagyok, hogy az „Egyedül Istené a dicsőség” szállóigét így is le tudom írni. Úgy egyébként meg nem kell belőle egyéb messzemenő következtetéseket levonni, hogy ezt így citálom ide. Ezt meg azért mondom, hogy azt is mutassam, hogy tudom ám, hogy akár lehetne is. Szóval csak mutatni akartam, hogy nem vagyok akkora mucsai tahó, aki égette volna Lukács Lizát, ha együtt dolgozott volna vele, de hát nem erőszak a disznótor. Különben, ha Liza vár még két hetet, akkor lett volna annyi időm, hogy csak átrágtam voltan magam a könyvén, és akármennyire lehetett volna jobban is írni, csak meleghangú és szívhezszóló ajánlást írtam volna a főzős blogon róla a pár napja még sértetlen szimpátiára támaszkodva.No, de nincs értelme a mi lett volna, ha… vonalnak, inkább térjünk vissza az eredeti gondolatmenethez!

Szóval, az első diplomámat 1982-ben szereztem Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. Már harmadévben volt szakmódszertan óránk, ahol többek között az óravázlat írásának technikáját mint a diploma feltételteleként megjelölt követelményt elsajátítottam. Már az ott tanult óravázlat egyik elengedhetetlen pontja volt a motiváció megjelölése. Így, ezzel a szóval, hogy motiváció, ha előbb nem is, de ott mindenképpen találkoznom kellett. No, hány éves is volt Lukács Liza 1980-ban? Most nem az életkorommal kérkedek, hogy félreértés ne essék, csupán egy logikai következtés levonása érdekében kérdem: 1980-ban tanulhattam én Lukács Lizától a motiváció kifejezést? Arról nem is beszélve, hogy szigorlatoznunk kellett többek között pszichológiából is. És most mit csináljak? Nincs már meg az akkori tankönyvem, fogalmam sincs, hogy ki írta. Kire hivatkozzak?

De nálunk már a gimnáziumban is volt pszichológia tantárgy egy fél évig harmadikban. 1974-78-ban voltam gimnazista, és lehet, hogy a motiváció szó már a gimis tankönyvemben is szerepelt. És akkor most mit csináljak? Kire is kéne hivatkoznom, ha leírom ezt a szót? És kire hivatkozzak, ha leírom a macska, a kutya vagy az anyag szavakat, lapozzam át Lukács Liza életművét, hogy szerepel-e nála? De névelők és kötőszók közül nyilván sok szerepel ott… De állj, nem akarok ilyen mélyre süllyedni, sem indulatokba bocsátkozni.

Tehát írom az elvégzett iskolákat sorra, de nem tudom felsorolni a tankönyvek és kötelező valamint ajánlott irodalomként elolvasott művek sorát, a csupán kedvtelésből olvasottakról már nem is beszélve. Tehát 1982 óta vagyok tanár. Azóta számtalan továbbképzésen vettem részt, melyekre már nem is emlékszem, de nagy eséllyel voltak olyan dolgok, melyeket ott tanultam. Aztán – mivel az jutott eszembe, hogy iskolaújságot kéne csinálni az iskolánkban, és ha már csinálunk valamit, azt jól érdemes csinálni – 1996-ban beiratkoztam a Krúdy Gyula Újságíró Akadémiára, és sikerrel el is végeztem azt. Igaz, az iskolaújságból csak egy szám jelent meg, mert utána a szakkört a falu működtette tovább, így a falunknak lett az újságja, amit kezdetben a gyerekekkel csináltunk. Ennek a kiadványnak 10 éven át én voltam a (fő)szerkesztője. A fő azért van zárójelben, mert az alszerkesztője is én voltam. Talán ezen az újságíróiskolán is ragadt rám valami, de az ottani tankönyvekre sem emlékszem már, csak arra, ami később fontos lett abból, amit ott tanultunk.

Aztán 1999-ben a BME GTK-n közoktatási vezető diplomát szereztem. Ezt sem hivalkodásként mondom, mert egyszerűen a munkaköröm betöltésének feltétele volt ez a diploma. Csak azért mondom, mert ott is tanultam ezt-azt. Többek között pszichológiát is. Ezek után a felsőoktatásban már csak egy diplomát állítottak ki a számomra, 2006-ban, ezt pedig a PTE BTK mozgókép és médiakultúra szakán szereztem. De ezt sem dicsekvéssel mondom, mert büszke aztán erre végképp nem vagyok, nem is szoktam emlegetni, többek között azért, mert szomorúan kellett tapasztalnom a képzés színvonalának hanyatlását. Azaz, úgy éreztem ott, akkor, hogy a nyolcvanas években magasabb színvonalú volt a képzés a tanárképző főiskolán, mint a kettőezresben a pécsi egyetemen. De ez tényleg nem érdekes a most elmondottak szempontjából.

Van egy végzettségem, de sokkal inkább kezdettségnek nevezném, melynek nagyon örülök, s melynek tényleg sok hasznát veszem. Nevezetesen az, hogy 2009-ben Master Practitioner of NLP képesítést szereztem a Nemzetközi NLP Alapítvány jóváhagyásával a budapesti NLP Akadémián, mely az NLP Comprehensive szellemében működik. És ezt most itt is kijelentem: amit a viselkedésről és a változásról írok, azt nagy eséllyel itt tanultam. Tehát a továbbiakra nézve előre kijelentem, hogy az NLP Akadémia tananyagiból megszerzett tudást felhasználom az írásaimban! Tehát, amit a változásról, célkitűzésről és hasonlókról írok, az az NLP Akadémián végzett kurzusaim nyomán jutott birtokomba. És mindenki megszerezheti és használhatja ezt a tudást, aki az adott tanfolyamokat elvégzi.

De térjünk egy kicsit vissza Lukács Liza könyve és az én könyvem kérdéskörére! Aki ezt a kettőt átlapozza, elég érdekes élményben részesül. De én ebből sem vonok le semmilyen követeztetést, azontúl, hogy egészen az elmúlt napokig úgy gondoltam, hogy nyilván rokon lelkek lehetünk Lizával, mert mi más lenne annak az oka, hogy ő is hasonló stílusban vezeti fel a fejezeteit, mint én. Nyilván neki ugyanúgy tetszhetett ez a pikareszkes dolog, mint ahogy nekem. Igaz, hogy én azért választottam ezt a formát, mert a könyvemen végigvittem az utazás motívumot, melyet az alcím útikalauz szavával erősítettem. De ez mind nem érdekes, mert ezt csupán saját szórakoztatásomra csináltam, mert szeretek írni, és szeretek így írni. És ezt meg is tehetem, mert – remélem – már egyik pikareszkszerző sem fogja rajtam elverni a port, szellemi javaik eltulajdonítása okán, de ha igen, akkor legalább Lizával együtt állunk majd a bíróság előtt.

Ugyanez a helyzet a Bibilográfia helyét elfoglaló Ajánlott irodalom címmel is. No, ez sem az én szellemi termékem, hiszen az általános iskolai tankönyvek ilyen címmel ajánlanak olvasmányokat a gyerekeknek az összefoglaló leckék végén. És hogy Liza ugyanígy írta, mi mást jelentett volna számomra, mint hogy egy rugóra jár az agyunk. S minden egyéb hasonlóság sokkal inkább a szimpátiát erősítette bennem, minthogy ellenérzést keltett volna. Gondoltam is rá, hogy majdcsak lejár a szerződése a Súlykontrollal, aztán hátha dolgozhatunk együtt. Már majdnem írtam is neki a napokban, hogy tavaly csináltam egy NLP-s modellezést, melyet egy prezentáció keretében az NLP Akadémia akkori végzőseinek be is mutattam, melyben egy nagyon érdekes dolog kezdett kibontakozni a fejemben a közös témánkban, s meg szerettem volna tőle kérdezni, hogy vannak-e az enyémnél komolyabb kutatások is ebben a témában, vagy ő mit gondol erről. De ahogy reggel kigondoltam, hogy ezt megírom neki, este kaptam az első levelet tőle, mely ilyen gondolati előzmények után még érzékenyebben érintett.

Szóval mindezek után fogalmam sincs, hogy Liza miért tette, amit tett. De ezek után elkezdtem félni. Soha nem gondoltam volna, hogy az ő részéről támadás ér. És akkor még érhet máshonnan is? Akkor én itt és most a nyilvánosság védelmét kérem. Úgy teszek, mint az, aki üldözőket sejtve kiül egy város forgalmas főterére, abban bízván, hogy amíg ott van, addig baj nem érheti. De nem szeretnék az üldözési mánia hibájába esni. Ennek ellenére itt most az internet széles nyilvánossága előtt kijelentem, nem akarok senkitől semmit se elvenni, se megkapni. Csak nyugalmat akarok. Azt, hogy azt tehessem a törvény és a jó erkölcs keretei között, amihez kedvem van. A túlsúly témaköre olyan hatalmas, hogy az én létem vagy nem létem senki érvényesülését nem veszélyezteti. Sőt. Lizának is írtam az aranyművesek utcája párhuzamról. A hasonló profilú boltok erősítik egymást. A vásárcsarnokban is rengeteg zöldséges megél. Ráadásul én nem is árulok semmit. Csak írok – főzök – fényképezek, mert ezeket szeretem csinálni, és a gyerekeim már felnőttek, és az életközépi válság helyett jobbnak látom ilyesmivel foglalkozni, mint depresszióba esni. És abban bízom, hogy még némelyek hasznára is letehetek.

1 komment

Megint indgerenciám támadt kommnetelni Török Gáborhoz. De most előrelátóbb vagyok, idemásolom, hogy mit írtam, Így ha válaszol valaki, akkor tudni fogom, hogy mire is mondja, amit mond.

Nos, ezt írtam én:

Egy konfliktushelyzetben mindig azt érdemes megnézni, hogy mi az a magasabb cél, ami a helyzet szereplőinek közös céljaként megfogalmazható. Úgy gondolom, itt az, hogy mindannyiunk számára kedvezőbbé váljon a helyzet, élhetőbbé az ország. Hogy egy ember milyen valójában, azt egy kívülálló csak vélelmezheti minden körülmények között. Aki azt vélelmezi a miniszterelnökről, hogy a hatalom a célja (mert az löki az agyába az adrenalint, ha hatalma van), annak nehezebb megtalálnia egy ilyen közös célt. De ha úgy látja (azt vélelmezi), mint pl. én (többek között a tegnap esti tévészereplés nyomán), hogy ennek az embernek a hatalom csak eszköz arra, hogy azokat a hatalmas dolgokat megtehesse, melyeket ebben a helyzetben megtenni kötelessége, annak az embernek van alapja a jobban reménykedni. Nem azért, mert a szóbanforgó személy szent lenne. Nem. Csak van ám arra is példa, hogy valakinek nem a hatalom vagy a pénz nyomja az agyába az adrenalint, hanem a hatalmas feladat. (Lásd hegymászók.) És ez a „hegy” lehet egy ország boldogulása is. Azt hiszem, így meg lehet találni a közös célt. Ha nekem lenne igazam, mindannyiunknak sokkal jobb lenne. És mivel meggyőződésem, hogy azért vagyunk a világon, hogy örömünket leljük benne, az én célomhoz ez áll közelebb. :)

Boldog karácsonyt mindenkinek!

 

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Ma ezt írtam: Ha van egy út, amiről már biztosan tudjuk, hogy nem oda visz, ahova menni szeretnénk, akkor mindenképpen érdemes más úton menni, még akkor is, ha az ismeretlen. Így legalább van 50 % esélyünk, hogy ott kötünk ki, ahol lenni szeretnénk. Persze, ha keskeny úton kell valakinek átgázolnia egy járatlan mocsáron jobban növeli a sikere esélyét, ha támogatók kísérik, mint ha taszigálók. Meggondolandó, hogy az ember támogat vagy taszigál akkor, ha a közös értékeink  vannak a járatlan úton haladónál.

Majd megnézem, hogy hogyan kell új bejegyzést, írni, mert már elfelejtettem.

@SzaGyu: Az van (szerintem), ha mindenki teszi a dolgát a legjobb tudása szerint, és feltételezi a másik emberről is, hogy ő is ezt teszi, akkor van esélyünk arra, hogy egy jobb világban éljünk. És én most nagyon bizakodó vagyok. Látok 50 % esélyt arra, hogy javuljon az életminőségünk. Míg a korábbi úton járva nyilvánvalóvá lett már a totális szétesés, tehát a régi úton 100% volt a sikertelenség.
És ha ítéletet mondunk egy dologról, hasznos, ha meg tudjuk mondani, hogy milyen mérce szerint mértük.

Szólj hozzá!

Hát, lehet, hogy nem kellett volna. Van értelme, hogy az ember hozzászóljon egy többszázas kommentáradathoz. Már vissza sem tudtam keresni, hogy mit is írtam. Viszont kaptam arról értesítést, hogy ketten is válaszoltak a kommentemre.

Itt van az egyik, először a szövegemből idéz, majd válaszol:

@empszi: "Tetszett ez az írás! Úgy egyébként meg aki mer, az nyer. És hogy jó-e, hogy nyer, az attól függ, hogy mi a magasabb cél. Én hiszek abban, hogy van tisztességes ember. Személyesen is ismerek sokat. Az, hogy nem a tisztesség a jellemző általában, az még nem zárja ki, hogy lehetséges."

itt az OV tisztességét kérdőjelezi meg mindenki. az ország lakosainak 99% a alapvetően tisztességes, vagy hajlik arra. az eleve (kiválasztás alapján) garantált rossz az elit... ce laví...

a tettek megítélése pedig... a többség itt az alap emberi értékeket és jogokat kérik számon. semmi nem adhat felhatalmazást ezek sárban tiprására... pl a "nagymagyarország-bánat" "nemes" célja felhatalmazza a 2/3-os kormányt háborúk indítására? ugyanilyen alapértékeket ugyanilyen "vészhelyzet" indoklással taposnak el

No, mit is válaszolnék ennek a jóembernek?

1. "itt az OV tisztességét kérdőjelezi meg mindenki-" - tényleg mindenki? És milyen alapon? Milyen információk alapján? Ezt látták a Heti hetesben?

2. az eleve (kiválasztás alapján) garantált rossz az elit... ce laví”... - ezt konkrétan nem éretem.

3. „a többség itt az alap emberi értékeket és jogokat kérik számon. semmi nem adhat felhatalmazást ezek sárban tiprására...”- konkrétan milyen alap emberi értékekről beszél itt a tisztelt válaszadó? Most ne mondja, kérem, hogy hát, ezt mindenki tudja. Mert én például nem tudom. És honnan származnak azok az értékek, és ki mondta róluk és mikor, hogy azok valóban értékek?

Ezt most csak azért kérdezem, mert én konkrétan meg tudom mondani, hogy milyen értékek mentén szervezem a gondolataimat, és azt is, hogy azok hogyan bizonyították a történelem során, hogy valóban érdemesek az érték megnevezésre. Ja, és ezek szerint az elvek szerint tanították szervezni az életemet a szüleim már ötven éve. És ez nem változott az évtizedek során. És ezek szerint tanítottuk a fiainknak szervezni az életüket. És sokan, nagyon sokan vannak mások is (emberek milliói), akik rendes, élhető, sőt megkockáztatom, boldog életet élnek ezeknek az elveknek a nyomán.

Nos, ezek alapján az értékek alapján (melyeket én vallok, s melyek kiállták az idők próbáját, és tudom, hogy honnan származnak, és hogy mire vezet a betartásuk és a megszegésük) én OV-ról nem mondanék rosszat. Sőt, elég jókat tudnék mondani. Nyilván én sem avatnám szentté, de engem sem lehetne szentté avatni. Ám pillanatnyilag nem is tudnék mondani mást, aki az adott helyzetben jobban végezné azt a feladatot, amit OV végez. Nyilván létezik ilyen ember, hiszen mindennél van jobb - elvileg - csak éppen nem ismert számomra (és attól tartok senki más számra sem). Ha valaki meg ismeri azt az embert, aki jobban csinálná ezt a munkát, akkor miért nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy ismerje meg más is? Vagy akkor maga az az ember, aki képes lenne jobban elvégezni ezt a munkát, akkor miért titkolja ezt a képességét, miért nem teszi ezt nyilvánvalóvá? Miért nem győzi meg az igazáról az embertársait? Miért nincs ott, ahol a munka lenne?

És egyébként milyen „többség” is???

Attól tartok, hogy a másik válaszoló fogalmazza meg azt a mondatot, mely ezeknek a ki tudja milyen értékek alapján ítélkezőknek az egyik jellegzetes véleményét tükrözi. Így írt: @empszi: Politikus és tisztesség két ellentétes fogalom.

Háát... Lehet így is gondolkodni…, csak nem tudom, mennyire hasznos. Ugyanis a politika a polisz ügyeinek intézése. Márpedig polisz (= állam) van, így annak ügyei is vannak, így az ügyeket intézni is kell. És a kedves kinyilatkoztató miből gondolja, hogy csak olyan emberek vállalkoznak a közös ügyek intézésére, akik tisztességtelenek? Ez miből következik? Mi bizonyítja?

Én megértem, hogy az embereknek nincs elég információjuk ezekről a dolgokról, és az is könnyen belátható, hogy nem mindenki képes nagyobb összefüggésben gondolkodni, és az is nyilvánvaló, hogy ezek hiányában is elmondhatja bárki a véleményét. A kérdés csupán, hogy az ilyen véleménynyilvánítástól szebbe, jobb lesz-e a világ. Mert ha nem építi, akkor romol, ha meg rombol, akkor miért engedem, hogy az időmet rabolja?

Szóval, az a kérdés, hogy érdemes-e ilyen dolgokkal foglalkoznom.

Szólj hozzá!

Ahogy az előbb bekommenteletem a Malackarajba, most jöttem rá, hogy van egy profilom, ami erre a blogra mutat. Volt idő, amikor azt hittem, hogy jó az nekem, ha egy csomó helyen ott vagyok az interneten. Hát nincs benne semmit jó. Akkor lenne valami értelme, hogy ha információkat adnék, és nem csak az időt múlatnám az irkálással. Az meg csak két helyen van. Itt  http://pszichowellness-konyha.blogspot.com/ és http://pszichowellness.hu/ . Az össze többi hely csak van.

No, hogy legyen információ is. Az utcánk vége Egerágon van.

Az interneten mindössze ennyit találtam róla.

http://www.cylex-tudakozo.hu/ceg-info/oleum-europae-kft--97212.html

http://www.aranyoldalak.hu/hirdetes/10966441/OLEUM_EUROPAE_Mezogazdasagi__Kereskedelmi_Kft.

Szólj hozzá!

Tényleg el kell magyarázni olyan dolgokat felnőtt embereknek, melyet már gyerekkortól kéne tudni?  Valóban ennyire nem tudják, hogy mi miért baj, mi mitől rossz vagy jó?  A nagy port kavart polgármester-jelölti melltartóreklámjáról jutott ez eszembe. Az ominózus hölgy szoptatós melltartót reklámoz a saját cégében, és igen, látszik a cicije. És ezen most a választási kampányban fel lehet háborodni. Mert felháborodni szokás – ha valakinek hasznos…

Nos, akkor most nézzük, mint az iskolában – ha már felnőtt embereknek sem tiszta, hogy mikor felháborító és miért a meztelenkedés. (De ne röhögtessenek már, hogy ezt nem lehet tudni, és tényleg el kell tanárnéniskednem ezen a témán. De úgy látszik, mégis.)

Nos, kedves felháborodók! A meztelen test akkor felháborító, és akkor nálam is kiveri a biztosítékot, ha arról szól, azt mondja, ordítja, hogy „Itt a testem, használd élvezeti cikként!”  De ebben a dologban sem a test a felháborító, hiszen, ha hisszük, ha nem, testünk azért mindannyiunknak van. A felháborító az emberi méltóság megsértése. A felháborító az, ha valaki az élvezeti cikk szintjére süllyeszti magát vagy a másik embert. Ha egy emberi lényt arra a szintre tesz, mint ahol  egy korsó langyos sör van  egy légyszaros kocsmában. A testünk -  senkié - nem élvezeti cikk, nem arra való, hogy arra használjuk, hogy a vacaknak ítélt  életünk néhány ócska percében eldobjuk az agyunkat egy nyúlfarknyi  jobblét reményében. A test a lelkünk lakhelye. Úgy is mondhatnám, hogy a Szentlélek temploma Senki nem a saját érdemével tesz szert az életére, a testére. A testünket, épp úgy, mint az életünket kapjuk. Így nem is rendelkezhetünk róla oly módon, mint egy háromszázforintos bugyiról, amit a kínainál vettünk. A bugyit, ha tetszik, használhatjuk rendeltetésszerűen, de ha ahhoz van kedvünk (és jobb megoldásunk nincs), akkor takarítórongyként is, vagy akár tovább is adhatjuk néhány fillért, vagy bedobhatjuk a kukába.  De van, aki úgy gondolja, hogy szabad döntésével ezt a testével vagy máséval is megteheti. Tehát akkor kongassunk vészharangot, ha azt látjuk, hogy valaki emberi mivoltát, ezt a csodát egy lóhúgyra hajazó nedüvel teszi egyenértékűvé  vagy még lejjebb  gyalázhatja.

Nos, ha az a kép (az a fehérneműreklám) valami ilyesmit üzenne, hogy az a test megvehető, elvihető használati cikk, akkor valóban lenne min felháborodni. De ebben az esetben – ahogy én láttam a képen - a fehérnemű az áru. Méghozzá elég hasznos, jó célt szolgáló fehérnemű.

Ez a mi bajunk, hogy az ennyire fogalmatlanok véleménye éppen annyira formálhatja a közvéleményt, mint azoknak a szavai, aki megalapozott véleményt mondanak. Televagyunk  megmondóemberekkel, akik ki tudja, mihez képest dörögnek nekünk erkölcsi ítéleteket, és mindig megjelennek, ha egyes érdekek úgy kívánják.  Kibújnak a földből, mint esős időben a giliszták.

Szólj hozzá!

Nézem a főzős-blogom, és mit tagadás, a képek nem elég szépek. Valahogy ingerenciám támadt egy bejegyzésben magyarázkodni, hogy ezek bizony még csak kezdeti próbálkozások, és látom én is, hogy ezek nem szépek blaba labala la lal blalala. A kérdés, hogy ez érdekel-e valakit. Hát egészen biztos, hogy senkit! E helyett sokkal jobb lenne, ha jobb képeket csinálnék. Abba fektetném az erőt. A magyarázkodás csupán arról szól, hogy olcsón akarok imázst építeni. Ám, olcsó húsnak anyja sem érti a szavát. :)

Szólj hozzá!

Az Új DN cikke a pszichowellnessemről. :)

Fogyás - a tudat erejével

FIZIOCENTRUM A tartós siker titka: mozgás, étrend- és életmódváltás

A közelmúltban megnyílt pécsi FIZIOCENTRUM az akár otthon is végzett gyógytorna mellett többféle úttörő terápiával segítheti gyógyulásunkat, egészségünk megőrzését. Ezek közé tartozik az ideális testsúly elérését szolgáló pszichowellness-program, amely a fogyni vágyóknak a szükséges életmódváltáshoz nyújt segítő kezet.

A túlsúly tünet. Annak a tünete, hogy jóllétünk nincs a kellő szinten. Ez ugyanis gondolkodásunk, viselkedésünk, önismeretünk, önbecsülésünk, külső-belső harmóniánk következménye. Egyik fontos eleme, az ideális testsúly ugyancsak szokásainkból, pszichés állapotunkból következik, és tudatosan, módszeresen kialakítható.

Bányai Gyöngyi, a Fogyókúra helyett pszichowellness című sikerkönyv szerzője e kifejezésen a gondolkodásunkból fakadó jóllétünket érti – és ennek eléréséhez nyújt egyénre szabott terápiát, mondhatjuk, segítő kezet a FIZIOCENTRUM szakértő csapatának tagjaként.

A három hónapos program arra a felismerésre épül, hogy az ideális testsúly nem pusztán az elfogyasztott kalóriákban keresendő. Hiszen a zsír például a test védelmi része is. Nagymértékű lerakódásának egyik oka a stressz, így a fogyás felé vezető út első lépései közé tartozik a tökéletes ellazulás, amely elérhető magas minőségű wellness-szolgáltatásokkal, relaxációs gyakorlatokkal, masszázzsal, azzal, hogy helyreállítjuk az optimális kapcsolatot saját testünkkel.

Otthoni „gyakorlással” ez nem biztos, hogy sikerül – a heti két találkozás a FIZIOCENTRUM szakembereivel ennek elsajátítását támogatja, és a gyógytornász személyre szabott mozgásprogramjával karöltve tartós sikert garantál.

Fontos persze a minőségi alapanyagokból elkészített, tudatosan társított, és ha lehet, az évszaknak megfelelő ételek fogyasztása, naponta háromszor, azonos időben.

A már sokak által ismert NLP (neuro-lingvisztikus programozás) önfejlesztő, stresszoldó, konfliktuskezelő módszere segít rossz szokásaink, viselkedésformáink felismerésében, kedvezővé alakításában. Az NLP a változás művészete: eszközeivel könnyed és elegáns módon érhető el többek között ideális testsúlyunk is.

A pszichowellness mellett a FIZIOCENTRUM különféle gyógymasszázsokkal, szakszerű gyógytornával, az elsősorban ödémás panaszok kezelésére kifejlesztett Földi-féle komplex nyirokterápiával – illetve ezeket mindig megelőző teljes körű, ingyenes állapotfelméréssel várja a gyógyulásuk, vagy egészségük megőrzése érdekében hozzá fordulókat.

Szólj hozzá!

A lehúzó, a semmittevésre húzó erő néha erősebb, mint kéne. Nem is arról van szó, hogy állandóan tenni valamit, hanem inkább arról, hogy tudatában lenni. Talán a lehúzó erő nem is a semmittevésre húz, hanem arra, hogy ne legyél jelen az életedben. Mert, ha jelen vagy, akkor tudatosan döntesz. És nem csak hagyod, hogy sodródj. De még az is rendben van, mert sodródni is kell. De akkor érdemes tudni, hogy ez most a sodródás. Valahogy nem tudom megfogalmazni. Azt akarom mondani, hogy élni az életet, az a fontos. Az nem jó, amikor csak a szélén állunk, és hagyjuk, hogy elmenjen. Mert az a perc már nem lesz többet. Annak már nem tudunk örülni.

Azért vagyunk a világon, hogy örömünket leljük benne.

Láttam csütörtök este egy részletet egy filmből Egy drogos fiúról és az anyjáról szólt. Borzalmas volt. Mármint az érzés. Nem tudtam ne J-re gondolni. Meg arra, hogy mindezek ellenére milyen nézetei vannak. Annyira álságos a világ. Vagy tényleg nem látunk az orrunknál tovább?

Szólj hozzá!

Sokat gondolok Jónásra mostanában. Én is inkább a töklevél alatt szeretnék üldögélni. Nem nagyon akaródzik Ninivébe mennem.

Nem jönnek a szavak, hiába van a kezem a billentyűkön. Itt harcolnak bennem a sárkányok. Az egyik azt akarja, hogy szépen csendben ne csináljak semmit, a másik meg biztat, hogy van dolgom. Olyan dolog, amit csak én tudok megcsinálni. Az én utam.

Talán most vagyok a cet gyomrában. Fuldoklok is rendesen. De majdcsak kiköp már.

Szólj hozzá!

...aztán rákattintottam, s ez emlékeztetett, hogy lám, nekem ez a irkálóhelyem is van.

De mostanában nem jutott eszembe, mert annyira el voltam fogalalva a főzős blogommal, hogy az ujjamból kifolyó betűk élvezete hátérbe szorult.

Szóval inkább itt vagyok:

http://pszichowellness-konyha.blogspot.com/

Örömmel látlak!

Szólj hozzá!

Milyen régen nem jártam már itt. Most csak úgy elém hozta a sors vagy Sz(?)   

:)

Örültem, hogy felbukkant.

Rendet kéne már tennem a számtalan irkálóshelyem között, s kitalálni ezekkel kapcsolatban valami hasznos dolgot.

Szólj hozzá!

Azt hiszem, bejött ez a változtatás. Ha először azt csinálom meg, amit muszáj, de nincs hozzá kedvem, s csak azután azt, amit szeretek, de tőlem függ, hogy megcsinálom-e. Mert akkor agy sokkal gyorsabban elkészülök a nemszeretem dolgokkal, hiszen ott van mögöttük az, amit már alig várom, hogy csinálhassam. Ha meg a nemszeretememek kerülnek háta, akkor a jó dologkat is szükségtelenül elnyújtom, hogy csak minél később legyenek a nemszeretemek.

Most már azt csinálom, hogy reggel nagyon gyorsan megcsinálok mindent, amit muszáj, és akkor jöhet a több. És így el tudom kerülni a kapkodást, rohanást, őrültködést induláskor.

Szólj hozzá!

Van, amikor az a legjobb megoldás, ha lefekszem aludni. Ez  most ilyen. A napom egyébként a fogorvos jegyében telt. Voltam egy gyökértömésen, és este újból letört az a fogam, amit hétfőn visszaragasztott. Hát ebből korona lesz. Eddig még nincs nekem ilyen. De hát milyen egy királynő korona nélkül. Eltöprengtem hazafelé a testünk múlandóságán. Amikor még nem vagyunk elég bölcsek, akkor strapabíró a testünk. Nem is vigyázunk rá kellőképpen. Amikor meg már vigyáznánk, akkor meg már igen törékeny. Mint a fogam. De lehet, hogy ez javítható. Szeretném, ha az lenne. Talán az alvás segít. Bizotosan segít. Talán még a fogamnak is. Voltam egyébként Cs.B-nél. Meg az is nagy mázli volt, hogy este még a rendelési idő után fél órával ott értem a fogorvost.

Szólj hozzá!

Néha vannak olyan bezárt napjaim. És ezek most azok. Pedig Visegrád nagyon jól sikerült. De már szorít talán, hogy már a tavaszit kellene szervezni. Ilyenkor azt érzem, hogy nincs semmi mondanivalóm. Olyan, mintha bezárulna az a csatornám, ahol egyébként áramlanak fel bennem a gondolatok. Olyan vágyam van, hogy hagyjanak békén, hogy csak legyek. (És ne tegyek.) És ezt nem nagyon engedem meg magamnak. Ilyenkor cseszem el az időt a gép előtt. Pedig olvashatnék is. Vagy alhatnék. De az olyan, mintha illegális lenne. Pedig épp most hallgattam WG-tól egy okosságot miszerint: fel kell állni a géptől és emberek közé kell  menni, és a legjobb a referencia-marketing. Meg az is fontos, hogy az ember tudja a küldetését. Nos, akkor én fényévnyi előnyben vagyok a vállalkozók között a többséghez képest, hiszen nekem az van. Vagyis leginkább csak az van. Persze tudom, hogy az is kevés, mert az a ló tulsó oldala. Igazából nem lehet, hogy ne legyenek elcsendesedésre fordítható óráim. Vagyi lehet, de nem tudom, hogy hogyan. Valahogyan máshogy, mint eddig gondoltam. A tervezés. Ez volt egy kulcsfogalom a teszen, amti kitöltöttem. A másik meg az önbecsülés. Ezek az idei évem fő irányvonalai. De PJA tavalyi szistámáját is érdemes lenne elővennem.

Szólj hozzá!

Holnap kedődik a második visegerádi hétvége. Vonattal megyek. Jó lesz ez így. Eredetileg is erre gondoltam. Igaz, van benne holtidő, de hátha tudok M-vel találkozni. Most írok is neki.

Szólj hozzá!

Mot mihez is fogjak, hol is foyltassam? Szakad a hó. Megint tél van. És mi a pálya? Nem tudom. Mennyi időm van? Mindig attól félek, hogy kevés lesz. Pedig, mindig megvan minden. És ha odaadom, több lesz. Mint a kenyér, meg a hal. Igen, éppen úgy.

Szakad a hó, mihez is fogjak?

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása